Varázslatos Agyagvilág

Mert minden pillanatban kell egy pici varázslat! :)

2011. október 11., kedd

Napraforgó

Még készülőben... :)





És íme! :)


Bejegyezte: :) dátum: 22:21 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Virágok

2011. október 3., hétfő

Tálak készülőben... :)






Bejegyezte: :) dátum: 16:52 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Műhelyképek

Képek a műhelyből... :)







Bejegyezte: :) dátum: 16:36 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Műhelyképek

2011. október 2., vasárnap

Madárkák :)







Bejegyezte: :) dátum: 21:58 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: madár

Angyalkák





Bejegyezte: :) dátum: 21:47 2 megjegyzés:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Angyal

Mécsestartók







Bejegyezte: :) dátum: 21:34 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: mécsestartók

Keresztek






Bejegyezte: :) dátum: 21:19 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Keresztek

Hófehér mécsestartók :)




Bejegyezte: :) dátum: 21:11 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: mécsestartók

Mécsestartók




Bejegyezte: :) dátum: 21:03 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: mécsestartók
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Szeretettel üdvözöllek kedves Látogató!

Deák Ildikó vagyok, agyagmíves. Már kisgyermek koromtól vonzott az agyag, csodáltam a fazekasok, keramikusok munkáit. Ott élt a szívem-lelkem mélyén a vágyódás: én is érezni akarom azt a boldogságot, amit az ujjaim alatt formálódó agyag látványa nyújt. Az élet más irányba sodort, de az ösztönös, elemi erejű késztetésnek nem lehet ellenállni! Felnőttként-jó 10 évvel ezelőtt- kezdtem el tanulni ezt a csodálatos mesterséget. Székesfehérváron egy fazekas szakkörben Magán Ferinél tanultam meg az alapokat, sokat jártam le az őrségbe, az ottani fazekasok a szívembe vésték: Az agyaghoz csak illő alázattal szabad nyúlni, és minden pillanatért hálásnak kell lenni,amit alkotással tölthetsz! Nem sokkal később Borbás Irma Népi Iparművész kezei alatt tanultam. Nagyon sokat segített a kezdeteknél, támogatott, mindig mellettem állt, és áll ma is tanácsaival.


Címkék

  • Angyal (1)
  • Keresztek (2)
  • madár (2)
  • mécsestartók (4)
  • Műhelyképek (2)
  • peru (1)
  • pillangó (1)
  • táblák (2)
  • Virágok (1)

Elérhetőségeim:

Elérhetőségeim:
Levélcím: annadeak71@gmail.com , Tel: 20-9883979


Burokvölgy bejáratánál elhelyezett tábla.

Karácsony Kutiban :)

Rendszeres olvasók

Blogarchívum

  • ▼  2011 (17)
    • ▼  október (12)
      • Napraforgó
      • Tálak készülőben... :)
      • Képek a műhelyből... :)
      • Madárkák :)
      • Angyalkák
      • Mécsestartók
      • Keresztek
      • Hófehér mécsestartók :)
      • Mécsestartók
      • Keresztek
      • Köszöntő táblák
      • Keresztek
    • ►  augusztus (4)
    • ►  június (1)

Megint egy szép történet.

Egy házaspár elment, hogy vegyenek valamit a közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik kerámiákat, különösen a teáscsészéket.

Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét. A férj megkérdezte az eladót: - "Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet. " A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt:

- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól! - Hagyj békén!- de Ő csak mosolygott, és így szólt: - Még nem.

Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, körbe-körbe. - Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta: - Még nem. Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni. De ő a fejét rázta: - Még nem. Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem. - Most már jobb. - gondoltam. Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. - Hagyd abba! - kiáltottam. De csak ingatta a fejét: - Még nem.

Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok. Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja: - Még nem vehetlek ki. Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta: - Nézd meg magad! Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek: - Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!?! - hitetlenkedtem. Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! - kiáltottam. Szeretném, ha emlékeznél - mondta - tudom, fájt, amikor gyúrtalak, tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal, de ha ezeket nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős. Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltelek akkor, amikor hozzáfogtam a munkához.

Néhányan mi is éppen a kemencében vagyunk, üvöltve és sikoltozva. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: "Mi történik velem?" Minden olyan zavaros. De Ő tudja, hogy mit tesz. Bízz benne!


Egy tanulságos történet. :)

Balis és a sárkány

Kirna, a kocsmároslány története elmesélte, milyen veszélyes, ha hagyjuk, hogy mások bennünk megfogant gondolatai vezessenek. De talán annál is veszélyesebb, ha saját magunkat vezetjük tévútra.


Balis Kapsa falujában élt, háza távol esett a többi emberétől. Mikor apja szolgálatba adta, azt hitte, fia megemberesedik majd és kinövi félénkségét.
Balis soha nem tétlenkedett, birkatürelemmel végezte tanítója rá rótt feladatait, takarított, főzött, ellátta a fazekas vén lovát és tanulmányainak szentelte figyelmét.
Szerette a fazekasságot. Szerette formálni az agyagot, szeretett dolgozni a bonyolult mázakkal, s ha egyedül volt, kísérletezett az újabb és újabb formákkal. Keze nyomán egész mesevilág éledt.
Balis lelke mélyén, bezárva, eltemetve egy valódi művész élt, s bár a fiú munkái valahogy nyersek maradtak, némelyek azt suttogták, hogy a fiú képes beszélni a földdel, ekképp formázza az agyagot.
A különös mendemondák mindinkább szárnyra kéltek, ahogy az emberek megérezték, hogy Balis kerüli őket, mintha titkot őrizne. Valójában persze nem volt semmiféle titok. Balist a félelem tartotta vissza. Úgy érezte, nem érdemes arra, hogy észrevegyék. Úgy vélte, hiába alkot különleges dolgokat, benne magában nincsen semmi különleges, hát kerülte az ismerkedés lehetőségeit. Ügyetlennek érezte magát ehhez.
Minél jobban kerülte azonban az embereket, azok annál kíváncsibbá váltak, és annál többet időztek a társaságában, remélve hogy elleshetnek néhány varázslatos fortélyt, ám ettől Balis még inkább visszahúzódott saját kicsiny világába.

Ha nincs egy különös esemény, ha nincs, ki megmentse, Balis története nem ért volna jó véget. Idővel olyannyira a nyakára jártak, hogy Balis már-már az alkotást is elfelejtette, s állandó rosszullét kínozta.
Egy napon azonban észjósló hír rázta meg a falut: a szomszédos hegy egyik barlangjába egy sárkány költözött, egy az emberevő, pusztító bestiák közül, kik a világot fenyegették.
A falu vénei összegyűltek, mégsem tudták kiokoskodni, miként űzzék el a szörnyeteget, míg végül egyikük azt javasolta, hogy küldjék el Balist, ki varázserejével biztosan legyőzi a sárkányt. A vének döntöttek, s még aznap közölték a döntést a falu népével, akik aztán a halálra vált Balist szinte kiűzték Kapsából.


Balis magára maradt, s nem tudta, mit tegyen. Nem volt varázsereje, sem harci tudása a szörnyeteg ellen. Egyszerű fazekas inas volt, s még annak is gyatra. Búskomoran rugdalta hát a kavicsokat, ahogy ment az úton.
Nem várt csodára, hiszen nem tartotta érdemesnek rá magát, beletörődőn bandukolt a halálba, jó szíve nem engedte, hogy elmeneküljön.
Végül elért a sárkány barlangjához, ahol ismét elfogta a rettegés, szemét pedig könny borította el. Korainak érezte a halált, de nem tehetett ellene.
A könnyek, épp, mint oly sok pillantás, és arckifejezés élete során, néma segélykérésként ültek meg arcán, választ azonban, azt, hogy bárki megsegíti, nem remélt.

-Miért sírsz Balis?-Kérdés riasztotta a sírásból, ő pedig meglepve nézett egyenesen szembe a sárkánnyal.
-Én.. én..-Balis lesütötte szemét. Félt és reménykedett, mert végre akadt valaki, aki egy pillanatra látta, mi zajlik lelkében, ám ez a lény éppen a gyilkos bestia volt.
-Egyél meg és ne háborgasd a falumat!-bökte ki végül, mire a sárkány, hallva ezt a felettébb nagy ostobaságot, nevetni kezdett, oly örömmel, oly csilingelőn, hogy Balis el is feledkezett a sírásról.
-Te.. nem akarsz.. megenni?-kérdezte tétován, mire a sárkány széles vigyorral ránézett, majd lassan ingatni kezdte a fejét.
-Balis, Balis.. bajban vagy, de nem azért, mert meg akarnálak enni. Én nem eszem embereket. Ostoba és sértő feltételezés.- a sárkány végignézett Balison.
-Hm.. nem olyan ember vagy, ki szándékosan jönne el, hogy távozásra bírjon egy sárkányt. Mondd hát, mit keresel itt?-kérdezte a sárkány, miközben a történetre várva kényelmesen elhelyezkedett, Balis pedig töviről hegyire elmesélte, hogy a falubeliek miként küldték ide, vélvén, hogy varázserővel rendelkezik, s mióta csak itt él, nem hagynak békét neki. Balis, habár egész életét magába zárkózva élte, a sárkány előtt hihetetlen gyorsasággal nyílt meg.
-Balis, a föld szagát érzem rajtad, a művészet áldását a szívedben. Gyere velem- a sárkány bevezette barlangja mélyére, hol az egyik üregben tisztavizű kis patak folyt, míg egy másikban sosem látott kincsek halma emelkedett.
-Azt mondtad, agyaggal dolgozol. Én magam a fémet formázom. Mindkettő különleges, mindkettő becsülendő. Egy művész lelke tisztábban ragyog, és sokkal nemesebb, mint egy egyszerű emberé.- a sárkány egy marék aranypénzt dobott egy olvasztó tégelybe, majd tüzet lehelt rá.
-Egy művész tudja, miként formázza a világot. Vele született tehetsége van hozzá. Balis, te is művész vagy. Egy értékes ember, s azon a napon, mikor erre rádöbbensz, mesterművet alkotsz majd. És most.. dolgozzunk.-Attól a naptól kezdve Balis és a sárkány minden nap együtt alkotott, és beszélgetéseik során megosztották egymással tapasztalataikat, tanácsaikat, s habár Balis kezdetben úgy érezte, tehetsége soha nem érhet fel a sárkányéval, lassan rádöbbent, nem máshoz kell mérje magát, hanem saját útját kell meglelnie.
S ahogy ezt kezdte elfogadni, ahogy a tudás a részévé vált, az agyag mind jobban s jobban engedelmeskedett akaratának, míg végül már-már varázslatos módon tudta formálni. Műveiben már nem látszott tartózkodás, vagy befejezetlenség, valódi, teljes pompájukat mutatták. Műveivel pedig együtt változott a művész, aki végre valóban mestermunkákat alkotott.

-Most menj Balis. Térj vissza a faludba. Élj a művészetnek, ahogy azt vágytad, és ne felejtsd el, amit tanultál. -Balis pedig nem tiltakozott. Mester és tanítvány útja elválik, ha a tanítványnak nincs többé szüksége mesterére, ám az együtt töltött idő sohasem múlik nyomtalan, és sokszor megesik, hogy egy napon újra találkoznak. Nem volt hát szükség a búcsúra.

Balis visszatért falujába. Apja büszkeségére megemberesedve, bátorsággal telve, s kezében olyan varázslat lakozott, mit más agyagmíves nem is álmodhatott.

Egyszerű téma. Üzemeltető: Blogger.